Hogyan válassz kerékpáros sisakot?

A kerékpáros bukósisak az egyik legfontosabb felszerelés a ruhásszekrényünkben, hiszen minden bringázáshoz felvesszük. Hogyan válasszunk megfelelőt? Erről lesz szó cikkünkben.

Nagyon röviden arról, amiről nem érdemes vitatkozni: bringázáshoz a bukósisak minden korosztálynak és mindenféle stílusú kerékpározáshoz alapvető felszerelés kell, hogy legyen. Nem csak azért, mert életet menthet adott esetben, de sokkal gyakoribb, nem halállal végződő, viszont maradandó, nyomot hagyó, kisebb sérülésektől is megvéd. Egyszerűbben lefordítva: Ha sisakban ér le fejünk az aszfaltra, nem fog a szemünk felett életünk végéig éktelenkedni egy heg. Az elcsépelt ellenérvek, hogy kényelmetlen, beleizzadunk, csorbítja a szabadság érzését stb. már rég nem állják meg a helyüket. A mai minőségi bukósisakok már olyan könnyűek, hogy egy idő után észre sem vesszük, hogy rajtunk vannak, remekül szellőznek, és tökéletesen kényelmesen illeszkednek a fejünkre. Ráadásul még „öltöztetnek” is, mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő designt. Szerencsére már az új KRESZ-módosításoknál is napirenden van a sisak kötelező használata, gyerekkortól lesz bevezetve, hogy a következő generációk számára ne is legyen kérdéses a használata.

A kerékpáros bukósisak kiválasztásánál az első lépés, hogy gondoljuk végig, milyen körülmények között használjuk majd. Mindennapos közlekedés és túrázás, sportolás, országúton, hegyekben, erdőben, nyáron, télen, esetleg extrém veszélyes szituációkban. Nyilván egy országúti sport fejvédőnél nagyobb hangsúlyt kap a jó szellőzés és az alacsony tömeg, akár a fokozottabb oldal és tarkóvédelem rovására. Utóbbi az enduro/trail sisakok jellemzője, downhill és freeride, vagy akár keményebb enduro használatra pedig a fullface állvédős bukókat érdemes választani. A városi használat során kevésbé számít a nagyon alacsony tömeg, vagy a tökéletes szellőzés, hiszen sokkal rövidebb távokon használjuk. A szegélykövek az utcák szélén keményebbek bármilyen tereptárgynál, így nem érdemes alább adni a legkorszerűbb védelmi technológiáknál. Aki sokat közlekedik, annak – a nyári melegben sportolókkal ellentétben – előny lehet a kevesebb szellőzőnyílás az esővédelem miatt. Esetleg érdemes olyan sisakot keresni, amihez tartozik vízhatlan felpattintható műanyag héj. És így tovább, számtalan körülményt mérlegelhetünk...

_Y1A3459.jpg

 

Korosztályok szempontjából kezdjük a gyerekekkel, akiknél már gyerekülésben, kisbaba korban eldőlhet, kedvelni fogja-e valaki a bringázást... Éppen ezért tetszetős és nagyon kényelmes, pontosan beállítható bukósisakot vegyünk egy gyereknek, amit örömmel használ. Ha valamiért nem tetszik neki a fejvédő, megtörténhet, hogy magát a kerékpározást fogja elutasítani egy rosszul megválasztott kiegészítő miatt... Gyerekeknél különösen fontos, hogy sapkával is próbáljuk fel a sisakot, mert a sapka relatíve jobban megnöveli a fejkör méretét, mint a felnőtteknél. Kislányoknál ugyanez igaz a hajviseletre, figyeljünk oda, ha például két copfban szereti hordani a haját gyermekünk, férjenek el a copfok a szíjak között. Ha egy copfban, az férjen el a tekerő alatt. A gyerekeknek nehéz elmagyarázni, hogy nem veheti fel kedvenc sapkáját, vagy nem fonhatjuk be a haját a sisak miatt.

_Y1A3461.jpg

Felnőtteknél is fontos a minél komfortosabb viselet, a fejformák pedig nagyon különböznek. Ha sok bukósisakot felpróbálunk, előbb-utóbb rájövünk, hogy lesznek olyan márkák, melyek jobban, mások kevésbé illenek hozzánk. Az is előfordulhat, hogy egy olyan márka, ami nagyon tetszik, kevésbé passzol a fejünkhöz. Ezen a téren azt javasoljuk, ne kössünk kompromisszumot. Ha egy márka bevált, érdemes azt keresni.

Pro tipp: érdemes egy egységként kezelni a fejvédőt és a szemüveget. Együtt felpróbálni a kettőt, különös tekintettel a homlokrésznél a találkozásra (vagy túl nagy hézagra), a fülnél a fejvédő, a fejvédő pántjai és a szemüvegszárának találkozására, ne zavarják egymást, ne nyomjon a szemüveg valahol. 

Az, hogy kényelmes-e egy bukó, nagyban múlik a megfelelő mérettől. Minél többféle méretből választunk, annál nagyobb az esélye, hogy pontosan megtaláljuk a nekünk valót. Nem mindegy, hogyan rögzítjük fejünkre a sisakot, és milyen keretek között állítható a rögzítési rendszer. Hölgyeknél kritikus pont lehet a copf elhelyezkedése. A minőségi sisakoknál a fejkörnél állítható egy tekerővel, mennyire legyen szoros, jó esetben a tarkótámasz magasságának pozícióját is változtathatjuk. A pántok is több helyen állíthatók, nem csak a hosszt változtathatjuk a csatnál, hanem a fülünk alatt is pontosan, kényelmesen beállíthatjuk a pántok hosszát. A rögzítő rendszer minősége például nagyban különbözik az olcsó és drága sisakoknál.

A komfort szempontjából fontos a szellőzés is, de a modern sisakok közül már nem biztos, hogy az a fejvédő szellőzik jobban, amelyen több nyílás van. Egy jól megtervezett bukó formáját úgy alakítják, hogy konkrét légcsatornákon hűtse fejünket a menetszelet felhasználva. Általánosságban mégis elmondható, hogy nyáron a sok, nagyobb szellőzőnyílással ellátott sisakok komfortosabbak, télen pedig a kevesebb/kisebb szellőzővel ellátott modellek óvnak jobban a menetszéltől. Érdemes egy fejvédőt kedvenc téli sapkánkkal és szemüvegünkkel is felpróbálni, nehogy novemberben jöjjünk rá, hogy márciusig kompromisszumos lesz a viselete. Ha sokat bringázunk a hideg hónapokban, akkor érdemes olyan bukót keresni, amire illeszthető olyan külső héj, ami véd a széltől, csapadéktól. Nem csak "aero", hanem jó szolgálatot tehet hidegben is a közvetlenül a bukóhoz illeszthető lencse. 

_Y1A1847.jpg

Biztonsági technológiák: A sisakok többsége In-mold technológiával készül, azaz egy ütések ellen védő EPS habréteget dolgoznak össze a külső héjjal. Napjainkban a legmagasabb szintű biztonságot a MIPS (Multi-Directional Impact Protection System) technológia adja, ütés esetén itt a fejünket körülölelő rétegek képesek kicsit elmozdulni minden irányban, így kisebb sebességű behatás éri a fejünket, ami nagyban csökkenti az agysérülés kockázatát. Több gyártó a csúcs sisakjain kiegészíti a habréteget például szénszálas vázszerkezettel, ami fokozza a védelmet, de bukás esetén nem roncsolja a fejünket. Nyilván az sem mindegy, hogy fizikailag fejünk mely területére terjed ki és mennyire ellenálló a védelem. A hegyikerékpáros trail/enduro sisakok ilyen szempontból erősebbek. Közvetett védelem, hogy egyes gyártók gyorsulásmérő szenzort is beépítenek a sisakba, amely vész esetén applikáción keresztül képes értesíteni kiválasztott hozzátartozóinkat. 

A minőségi kerékpáros bukósisak ára nem alacsony, miért is lenne az... A szükséges minimumot hozó fejvédők nagyjából 10 000 Ft környékén kezdődnek és minőségi gyerek modelleket sem találunk kevesebbért. Azt azonban fontos leszögezni, hogy az olcsó áruházi termékek is jobbak, mintha semmi sem lenne a fejünkön. Sőt, komoly szolgálatot tehetnek baleset esetén, viszont a komfort és a tartósság messze nem ugyanaz. Minél olcsóbb egy sisak, annál kevesebb az állítási lehetőség, annál silányabbak a felhasznált anyagok. Azok a sisakok, melyeknél mind a védelem, mind a személyre szabhatóság szempontjából komoly minőségről beszélhetünk és a designra is fordítottak kellő figyelmet, nagyjából 20-30 000 forinttól indulnak, stílustól függően. Felfelé haladva még jobb a szellőzés, még alacsonyabb a tömeg, megjelenik a MIPS technológia, esetleg további extra funkciók. A csúcskategóriás bukók ára megközelítheti, vagy akár el is érheti a 100 000 forintot. 

A fejvédők élettartamáról is érdemes még szólni, hiszen a védelmi funkciót teljesítő habrétegnek pár év alatt – UV-sugárzástól is függően – sokat változhat az anyagszerkezete. Egy 10 évig napi szinten használt sisak – még a márkás is, nemhogy egy olcsó – gyakorlatilag a legkisebb mechanikai behatásra szétporladhat. A sisakokat ezért érdemes meghatározott időnként cserélni, még akkor is, ha nem történt baleset használatuk közben. Amennyiben fejre estünk egy bukást követően, akkor is cseréljük a fejvédőt, ha látszólag semmi baja, „csak” benyomódott kicsit valahol. Az EPS hab nagyon sérülékeny, lehet belül el van repedve és mi nem is látjuk. Utóbbi esetben egy következő bukásnál sokkal kevésbé véd majd, mint ahogy eredetileg tervezték. 

 

Megosztás:Email
További információA GINOP-7.1.9-17 – 2018 – 00012 számú fejlesztés a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben valósult meg. Célja, hogy az egész térségre vonatkozóan, átfogóan valósítson meg kerékpáros fejlesztéseket, bevonva a vérkeringésbe a partközeli és a háttértelepüléseket egyaránt.
Bezár